Kari Cup – Póstelek

Sziasztok,

Az ünnepek előtti utolsó hétvégén a békéscsabai Karácsony Kupa cyclocross versenyen álltam rajthoz. Már többször is versenyeztem ezen az eseményen, szeretek ide visszajárni, mert mindig hangulatos derbitt és élvezetes pályát „sikerül” összerakni a Pedáldöngölők HKE csapatának!
A történet még a veszprémi SuperCross futamon kezdődött, mikor is Blahut Szabi és Molnár Pisti közölték, hogy 2014-ben is a békéscsabai Pósteleken lesz az Nemzeti Bajnokság, hasonlóan az idei évhez. Rögtön naptárba került a Kari Kupa is, nem mintha nem terveztem volna, már csak az elején közölt szempontok miatt is:) Egyébként a hírek szerint az OB nyomvonala nem egyezik a tegnapi nyomvonallal, de állítólag ez még változhat… :)
Tegnap reggel fel is kerekedtünk, és célba vettük az eseményt. Igen illusztris társasában utazhattam. Benkó Barbi, Benkó Laci, Dina Dani és Marci, a pilóta pedig természetesen Cser Gabi. Leérve nyugtáztuk, hogy ismét az egész élmezőny tiszteletét tette a versenyen. Mindenkinek fontos az OB:)

A pálya minden évben egy kis változáson esik át, így volt ez idén is. Egy hosszabb sík szakasz, majd erdei “kanyargászás” némi letöréssel. Ismét egy hosszú egyenes, amit egy dupla palánk tört meg. Innen még a legizgalmasabb rész volt hátra, a Mókus mögötti bombatölcsérek. Ez a szakasz mindig saras, és némi kerékpárkezelési tudást is igényel. A végére már csak a lépcső van hátra, ami azért a meredeksége miatt nem annyira egyszerű.
A futamunk előtt kimentem a pályára, próbáltam minél jobban memorizálni a nyomvonalat. Azt hiszem öt kört mentem, ez alatt sikerült kellően megfigyelni az íveket, megtanulni a nyomokat. Még egy hatalmas esés is belefért, amit az egyik full saras letörésen mutattam be:) Szerencsére semmi komoly nem történt, még én is nevettem rajta… Pedig ilyen nem szokott lenni:)

Mint már említettem az egész Magyar élmezőny rajthoz állt. A legjobban Fejes Gabi kapta el a rajtot, mögötte Szilárd, majd én következtem. Az egyik meredek felfelén kicsit megtorpantunk, majd Molnár Pisti szaladt el mellettem. A technikás rész előtt visszaelőztem, nem akartam mögötte kezdeni az egynyomos szakaszt. Beértünk az erdőbe, ahol már készültem hogy lefordulunk a helyes nyomra, de nem szalagozták át a gyerek verseny után a pályát, Fejes pedig elment egyenesen. Én ekkor nem értettem, hogy mi történik, behúztam a féket, Pisti el is ment. Ekkor kicsit hangosabban adtam hangot nemtetszésemnek. Ez rá is nyomta bélyegét a következő saras „feltörésre”. Már a közepén megtorpantam, amit tetézett, hogy még szerencsétlenkedtem is. Ekkor Dina Marci is elhaladt mellettem. Gyönyörű kezdés! Olyan 20mp-re Szilárdék, Marcit utolértem, de Pisti még előttünk. A palánk után megelőztem Őt is és üldözőbe vettem a spiccet. A kör vége előtt Gábornak lefordult a gumija, Szilárd is közelebb egy kicsit. Egész jó az egy körrel ezelőtti állapothoz képest:)

A csiki-csukis rész után Sziszkót is utolértem. Mondta hogy defektet kapott, így próbáltam minél nagyobb sebességre kapcsolni. Mondjuk azért óvatos voltam, még volt hátra 40 perc a versenyből. Mögöttem Marci és Pisti harcoltak, majd Vígh Zoli lendült bele a versenybe. Én próbáltam a maradék hat körben arra figyelni, hogy a sík részeken egy elfogadható tempót tudjak hajtani, a saras szakaszokat pedig hiba nélkül abszolváljam. Ez sikerült is, viszonylag magabiztos versenyzéssel sikerült megnyernem a versenyt. Mögöttem Dina Marci óriásit küzdve második, Vígh Zoli, Buruczki Szili, és Cser Gabi a további sorrend!
További program a bringák rendbetétele, majd eredményhirdetés igen komoly díjakkal, hazafelé pedig a cserkeszőlői fürdő látogatása. Ebben köszi Zorán segítségét:)
Hát így telt az év utolsó bringaversenye. Boldog vagyok, hogy sikerült nyernem, nagy lendületet ad a három hét múlva esedékes Országos Bajnokságra. Marcinak hatalmas gratula, junior létére nagyon jól tartotta magát a felnőtt mezőnyben és iszonyt jól haladt! Köszi mindenkinek a biztatást, Lacinak a segítséget a versenyen. Blahut Szabi és csapata ismét kitett magáért és egy remek versenyt hozott össze, köszönöm a versenyzési lehetőséget. A fotókat Mónus Judit készítette!

A végére még egy „szomorú” dolog… Ez volt az utolsó versenye a csapatban Cser Gabinak:( Természetesen nem dől össze a Világ, ugyanúgy bringázunk együtt, eljárunk kajálni, utazunk a versenyekre, de akkor sem lesz már ugyanaz, mint ha Alpinbike-os mezbe nyomná a wattokat!:)
Az ünnepek közeledtével pedig engedjétek meg, hogy Boldog Karácsonyt kívánjak Mindenkinek, aki olvassa az írásaimat, követi a ténykedéseimet, szurkol a versenyeken… De természetesen annak is, aki nem:)

Hajrá,
Buzso

SuperCross – Kecskemét

Sziasztok,

Elérkeztünk az év utolsó SuperCross futamához, amit Kecskeméten rendezett a helyi bringás klub. Az új helyszín, új pályát is eredményezett. Mint megtudtam a szervezőktől „kérés” volt a minél ingerszegényebb pálya. Természetesen mindenkinek ugyanaz volt a nyomvonal, de azért azt már egy kicsit túlzásnak érzem, hogy kétszer kelljen fékezni egy kör alatt. Országúti kritérium verseny, ami néha terepre tévedt… Na jó, túltárgyalva… :)
Mentem egy pár kört, de nem vittem túlzásba. A gumikat is felfújtam a megszokott nyomásról majdnem a duplájára. Bár még így is sikerült felütnöm az ideális nyomon „hagyott” csatornafedőn:) Ekkor a legnagyobb izgalmat a cserekerekeim és belsőim cseréje jelentette. Ezt is megoldottam, köszi a közreműködést Roninak és Káldi Tominak.

Egyébként a futamra már nem volt jellemző ez a „lazaság”. Egy igazán kemény cross versenyt abszolváltunk a 0 fok körüli időjárásban.
A verseny: A megszokott ellenfeleken felül azért volt még kihívó bőven. Mivel ez nem annyira cyclocross pálya volt, így az országúti menőknek nagyobb előnyt jelentett a nyomvonal… szerintem!
Fejes Gabi, Szilárd mellett én még az esélyesek közé soroltam Szalai Petit, Pelikán Janit, Rózsa Balázst és a „visszatérő” Vígh Zolit is. Ez a gyanúm be is bizonyosodott, mikor már az első körben Gabi max.-ra kapcsolt, Sziszkó sem ment lassan, így én is egyedül maradtam. 8 és fél körön keresztül üldözött egy hatos boly, ahonnan négy ember mindenképpen utol akart érni engem :)

Kicsit tudtam azért kontrollálni az eseményeket, nem nagyon engedtem magamhoz közelebb 20-25 mp-nél a „sort”. Az utolsó körre fél perc előnnyel fordultam, ahol már csak a beérkezés, és a brutál kemény verseny befejezése volt a cél. Sikerült megszereznem a bronzérmet életem egyik legnehezebb cyclocross versenyén.

Fotókat köszi Szilvinek és Tominak!
Most hétvégén a békéscsabai Karácsony-Kupa következik, ahol elég kemény mezőny várható!

Hajrá,
Buzso

Dupla Cross

Sziasztok,

Nem jelentkeztem Balassagyarmat után, de nem is volt nagyon sok újdonság amiről írhattam volna. Igazából annyi volt, hogy ötödik helyen értem a célba, sajnos egy értelmeset nem tudtam belerúgni a pedálba:)
Az elmúlt héten próbáltam összekapni magam. Hét elején edzettem egy keményet és egy relatív hosszút, majd csütörtök, péntek teljesen pihenő, a hét végén pedig két versenyt iktattam a programomba. Ezt láttam a legjobb megoldásnak, hogy minél jobban kiheverjem az elmúlt hetek rossz szériáját. Kapóra is jött a Tamásiban megrendezett Mikulás-Kupa, és a Szlovák krupinai cross forduló. Szombaton egy relatív light-os menet, majd vasárnap egy igazán kemény pálya és ellenfelekkel tűzdelt mezőny.
Mindkét versenyre Szalma Csabival utaztunk, szombaton kiegészülve Cser Gabival.
Nézzük a „Miki-Cup-ot”J:
Szombat reggel, M6-os havas, wow, mi lesz itt:) Szerencsénkre semmi extra, csak egy kis orkánerejű szél fogadott. Szerencsére a pálya nem volt kimondottan saras. Viszont könnyűnek sem mondanám, a rázós füves részek és a szembeszél igen megnehezítette a dolgunkat. Egyébként szeretek ezen a pályán versenyezni, mert egy igazán élvezetes cross nyomvonal. Nem voltunk sokan a kategóriában, néhány U23-as versenyző, Vörös Feri, Szalma Csabi és Vajda Jani csapattársam alkottuk a mezőnyt.

Az volt a taktikám, hogy megyek egy nekem kényelmes tempót, kivárok míg a többiek esetleg hibáznak, majd ha már elől vagyok, próbálok egy nem túl intenzív, de haladós menetet produkálni. Néha vittem az egyenesekbe egy kis „erőfejlesztő” részt is, a síkokon egy fokozattal lejjebb mentem, mint ahogy nekem kényelmes lett volna. Ezt azért csináltam, hogy szokjam a keményebb áttételt. Talán ebben van egy kis lemaradásom a többiekkel szemben. Az első körben egy U23-as srác vezette a sort. Mikor a dupla akadályhoz értünk, én átugrattam a farönköket, míg a többiek leszálltak. Ezzel szereztem annyi előnyt, hogy innen már a verseny végéig egyedül haladtam. A síkokat meg-meg nyomtam, majd próbáltam minél többet tartalékolni, hogy másnapra is maradjon szufla:) Sikerült megnyernem a versenyt, Jani nagy csatában lesprintelte Csabit, Feri 4. lett! Köszi a szervezőknek az ismét remek versenyt, a tamási fiataloknak pedig a biztatást, nagyon jól esett az egész verseny során!

Este bringatakarítás, egy kis pihenés, majd Caramel koncert volt a program:) Viki meglepett egy jeggyel, így nem hagyhattuk ki a „bulit”!
Vasárnap reggel Krupina felé vettük az irányt, a Szlovák cross sorozat 12. futamára. Megérkeztünk… és lám 5cm hó állt a pályán. Yeaaahhhh! Gyorsan ki is mentünk megnézni a nyomvonalat. Volt benne mindenféle cross elem, amit csak el tud képzelni az ember. Körözgetésünkkor láttuk, hogy ez bizony ma sárdagasztás lesz. Át is raktam a cserekerekemet, amin sárgumik vannak. A rajtunkra el is „fogyott” a hó és szép sártengerré változott a pálya. Volt benne egy igen kellemetlen rész, azt nem annyira szerettem. Síkon nyomatás, majd egy kis emelkedő, majd egy nagyon mély saras, nyúlós emelkedő. Ennek a végére mindig „megrogytam”, de sikerült az utána következő lejtőn ezt kipihennem:)

A rajtot egész jól kaptam el, kb. a 7.-8. helyen közlekedtem. Két-három kör alatt megtaláltam a helyemet a mezőnyben. Ismerem ezeket a srácokat, azért Ők a szlovák cross mezőny élvonala. A verseny közepén volt egy kis belassulás, de annak örültem, hogy sikerült ebből kilábalni és még tudtam gyorsulni a végére. Kilencedik lettem az igen erős mezőnyben, ahol nem kisebb név nyert, mint Robert Gavenda. Fejes Gabi 7., Szalma Csabi masterban 3., Cseri sajnos feladta a derbit. Csajoknál Dósa Eszti 3., Béla Dávid U15.-ben 2. lett!
Köszi a szuper biztatást Esztinek, Viktornak, Dávidnak és Antinak.
Most hétvégén Kecskemét, ott találkozunk!

Hajrá,
Buzso