Egy kis baleset, meg egy-két verseny!

Sziasztok,

Megint már vagy egy hónapja nem jelentkeztem és írtam magamról valami szépet. Bár szépet most sem fogok tudni írni, legalábbis a kerékpáros sportfoglalkozásommal kapcsolatban. Tudom mindig ez a negatív hozzáállás, de most tényleg nem sok okom van a „boldogságra”!

Történt az eset, hogy egy szerencsétlen baleset következtében a Crosskovácsi verseny előtt egy nappal eltörött a bal csuklóm. Jaaa, természetesen nem bringázás közben! Mivel én ilyen „kemény” gyerek vagyok, ezért nem igazán hangoztattam a dolgot és a gipszet sem viseltem el magamon túl sokáig. Bár utólag jobban tettem volna, ha gipszes szelfi került volna a facebook-omra, akkor talán most nem jönnének azok a kérdések, hogy „mi volt, miért nem mentél ma jól?” Semmi… Csak egy hónapja el van törve a kezem és így versenyzem… Na mindegy, nyilván nekem sem esik jól, hogy nem halad a bringa, nem tudok egy értelmeset belerúgni a pedálba és olyan emberek vernek el, akiknek nemrég még közük sem volt hozzám… És hogy miért írom ezt? Mert a Duna Maratonon már indultam, most szombaton pedig az I Love Balaton elnevezésű versenyen is rajthoz álltam. Bár ne tettem volna… Nem is értem, hogy a szenvedések miatt miért nem a Balaton hűsítő habjait választottam kikapcsolódásképpen :)

Tehát, Duna! Érdekes volt, mert jól éreztem magam, legalábbis az edzések során ezt tapasztaltam. Mert nyilván tréningeztem a sérülésem alatt is, bár ezek inkább tingli-tangli országúti edzések voltak, mert a kormányt nem igazán sikerült fognom bal kézzel. Most legalább még egy indokot tudok mondani, miért gyakoroljuk a technikai edzésen az egy kézzel való kanyarodás/fékezés kombinációt… Jól jön az Üllőin a kocsik között szlalomozva :) Visszatérve a versenyre. Jól éreztem magam, nem éreztem semmi előjelét annak, hogy én itt nem fogok értelmes eredményt elérni. Nyomtuk a rajt után aszfalton, majd terepen, majd leszakadtam a vezető bolyról. Szentlászlón még csak 30mp hátrányom volt, gondoltam ez sima, még felérek egy-két emberre. Ekkor már éreztem, ez nem lesz egyszerű. Olyan fájdalmaim voltak, hogy legszívesebben elsírtam volna magam. Közben a hasam sem volt 100%-os, így Dobogókőn kiszálltam a versenyből. Csalódott voltam, de ez volt a legjobb döntés, amit hozhattam. Talán kibírtam volna a versenyt, de egy esést nem szerettem volna kockáztatni. Ha esek, tuti a bal kezemre esek, ez mindig így van…
Következő hétvégén Szántódpusztára utaztunk, hogy megnézzük az első rendezésű balatoni versenyt. Szuper volt a rendezés, a kijelölés, a körítés, csak én nem voltam valami ütős!

Az iszonyat nagy sár és a meleg sem volt a kedvemre ezen a napon, pedig szeretem mindkettőt. A versenyemről egyébként annyit, hogy a táv felénél volt egy durván saras rész, ahol azt gondoltam, hogy leülök és soha többet nem indulok el. Húztam-vontam a bringámat, nem forgott a kerék, cipelni sem bírtam, mert a csuklóm miatt emelni sem bírok. Itt eldöntöttem, hogy a negyedik helyen semmi értelme kerékpároznom ilyen körülmények között, így a kör végén kiszállok a versenyből. Ráadásul még valami külföldi srác is megelőzött :( Az első kör vége előtt aztán Béka szólt, hogy Blazsó Marci is hasonlóan „gondokkal” küzdött, mint én, és kiszállt a versengésből. Akkor jó, utolérem a Dán csókát és megvan a harmadik hely, legalább lesz értelme hogy eljöttünk ide. Innen már semmi nem történt, maximum annyi, hogy nagyon rosszul esett a sportolás. A kör végén Béka mentett meg, mikor beadta Marci kulacsát. Ha nincs, biztos kifeküdtem volna a dehidratáltságtól :) És akkor bronzérmes lettem!

Köszönöm szépen Táncos Sanyi -, a Dunán Gergi, Peti és KPZ segítségét!
Most ugyanaz következik, mint eddig… Nem tudom, hogy fog így értelmesen haladni a bringa…
Foto: @Kezso

Hajrá!
Buzso