Edzés-Expo-Verseny

Sziasztok,

Az edzőtáborból hazaérve sem hagytam abba az edzéseket. Kicsit nehezen ment, mert nem volt egyszerű visszaszokni a régi kerékvágásba. Próbálom kihozni magamból a maximumot, de ez most egy kicsit nehezen megy. De ahogy szokták mondani… látom az alagút végén a fényt!
Visszatérve… Edzések a maguk módján jól haladtak. Kicsit fura volt, hogy a leghosszabb emelkedőre is a környéken maximum 5-6 perc alatt felérek:) Kicsit másabbak a körülmények, mint az Alpokban, de mi ide születtünk, ezt szeretjük:) Mivel az időbeosztásom kicsit szűkös, ezért inkább a minőségibb munka került előtérbe, és a mennyiségi a hétvégére „csúszott”. Ez olyan 10-13 órás heteket jelent pillanatnyilag. Tudom nem sok, de most ebből kell gazdálkodni.

Közben megrendezésre került a BringaExpo, amire természetesen kilátogattam én is. Egyik apropója, hogy a vasárnapi napon kaptam meg az új Giant XTC Composite 29-es bringámat, az Alpinbike bringabolt és egyben csapatom jóvoltából. Volt még egy pár meglepetés, mert a Mavic Fury Podium cipellő és a TUNE agyas hiperkönnyű kerékszettet is ekkor vehettem át a csapat szponzoraitól.

Nagyon köszönöm Mindenkinek, aki segíti, hogy minél jobban és gördülékenyebben mennyen a felkészülésem és versenyzésem.
És akkor el is érkeztünk az elmúlt hét fő eseményéhez, a szezonnyitó versenynek is beillő pétfürdői XCO összecsapáshoz. Az a megtiszteltetés ért, hogy meghívott versenyzőként és egyedi névre szóló rajtszámmal leptek meg a Paket SE aktivistái. Már korábban is részt vettem az általuk rendezett maraton versenyen, és csak pozitív véleményről tudok beszámolni. Idén rendeznek még versenyeket, érdemes lesz „megnézni”.

Akkor a pályáról és a derbiről egy pár szó: Ez így elsőre, március közepén elég keményre sikeredett. Na ezzel senkit sem szeretnék elrettenteni. Komoly kis nyomvonalat sikerült összehozni, ami magasabb szinten is megállná a helyét. Az emelkedők többé-kevésbé tekerhetők, a lejtők pedig nagyon élvezetesek, de mégsem extrémen nehezek. Egy „hegy” volt amin lehetetlenség volt feltekerni, de az utána következő csiki-csuki szerintem kárpótolt mindenkit.
A mezőnyünk kicsit „vegyesvágott” volt. Bányai Dominik és Dina Marci junior, Cser Gabi master, Tóth Andris és én pedig felnőtt kategóriában versenyzünk, de itt most együtt boldogítottuk egymást.

A rajtot követően Palumby Zsombor lőtt ki a legjobban, de „tettem a kereket” és a következő kanyarba már át is vettem a vezetést. CserGé csapattársam jött még velem, majd Marci és Domi kicsit leszakadva. Nem mentem max-on, de nekem sem esett jól:) A pálya kétharmadához érve Gabika kicsit megúszott, Dominik el is ment Neki. Egy kört haladtunk így, mikor eltűntek mögülem az emberek. Mint kiderült többen defektet kaptak. Nekem szerencsére technikai problémám nem volt, így simán be tudtam fejezni a derbit. Az ötödik körben már kifejezetten rosszul esett a dolog, úgy gondolom még nem vagyok felkészülve ekkora terhelésre. De nem volt baj, magabiztos győzelmet arattam a 2013-as monti szezon első versenyén. Mögöttem Cseri defekttel második, Dominik is két kerékcserével harmadik helyen jött.


Mastereknél edzőm, Balu nyert, Rónaszéki Pisti második. Állítólag végig „nyírták” egymást… Gratulálok Nekik.
Köszi a frissítést Lincimnek és Patriknak, a versenyzési lehetőséget pedig a Paket bringaklubnak. A versenyfotókat Zudor Iminek.
Még adós vagyok egy kis CEP és GIANT teszttel, a következőkben ezzel jelentkezem!

Buzso

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>